Mit tehet, ha elfelejtett kijelentkezni a Facebookról a munkahelyén, az iskolában vagy bárhol, ahol ezáltal mások is hozzáférhetnek fiókjához?
Az NVIDIA GeForce NOW (egyelőre béta állapotú és ingyenesen használható) felhő alapú szolgáltatásának köszönhetően szinte bármilyen játék játszható lett az interneten keresztül.
A játékos részéről szükséges a gyors internetkapcsolat, minimum egy Windows 7-es rendszer, Intel Core i3-as processzor, 4 GB RAM és DirectX 9-támogatás. Látható tehát, hogy azért bármilyen számítógéppel nem működik a szolgáltatás, de rengeteg olyannal igen, ami önmagában képtelen lenne futtatni a modern játékokat.
A szolgáltatás hátterében egy távoli szerver áll, amiben erős GeForce vezérlők dolgoznak. A játékos egy távoli, virtuális számítógépen játszik, miközben a kép a saját eszközén jelenik meg. A béta állapotban egy játékmenet 4 órás lehet, a tárhely és a játékmenetek száma viszont korlátlan.
A szolgáltatásért egyelőre nem kell fizetni, a játékokért viszont természetesen igen. A játékhoz a digitális áruházakban használt fiókot is kapcsolni kell (a Steam, a Battle.net, az Uplay is támogatott).
Írta PC Center Hungary Kft. a https://pcworld.hu/ Felhős gamer-PC-t ad a kezedbe az NVIDIA GeForce NOW - egyelőre ingyen c. cikkben szereplő információkat is felhasználva.
Mit tehet, ha elfelejtett kijelentkezni a Facebookról a munkahelyén, az iskolában vagy bárhol, ahol ezáltal mások is hozzáférhetnek fiókjához?
Az új trójai vírus terjesztését direkt a karácsony előtti időszakra időzítették: a hamis üzenetek futárcégektől érkeznek, és sikertelen kézbesítésről szólnak, vagy megrendelést, számlaértesítést jelölnek meg tárgyuknak.
Miközben globálisan az internetes böngészéseknek már több mint fele mobileszközön zajlik, még mindig rengeteg az olyan weboldal, mely nem támogatja a kis képernyős megjelenítést.
15 év, több mint 1,5 milliárd aktív fiók, folyamatos fejlesztések... ez a Gmail. Bemutatunk néhány praktikus, mindenki számára elérhető, általános és biztonsági funkciót.
A számítógépek, okostelefonok és más digitális eszközök kék fénye bizonyítottan hatással van egészségi állapotunkra: károsíthatja szemünk világát és nehezítheti az elalvást. Íme néhány tipp a kék fény okozta ártalmak megelőzésére, enyhítésére.
Konkrét adatvédelmi teendők weboldal, webshop tulajdonosok, hírlevélküldők, direkt és online marketingesek számára
... érdemes elvégezned a tavaszi nagytakarítást a számítástechnikai eszközeiden is!
Frissítette a Facebook a Közösségi alapelveket. Ezekben részletesen leírják, hogy milyen tartalmakat NEM szabad közzétenni a közösségi oldalon.
A mostani változtatásokkal szeretnének választ adni a már korábban felmerült problémákra.
Tavaly a legtöbb, felhasználókat és online vásárlókat célzó adathalász támadás a nyári szezonban történt. Mivel mi magyarok egyre többet vásárolunk az interneten, egyre inkább ki vagyunk téve az internetes átveréseknek.
Varró Dániel verseivel, Baranyai (b) András illusztrációival, színes és színezhető formában, ingyenesen elérhető könyvecskét ajánlunk, elsősorban 6-10 éves gyermekek és szüleik számára.
Új korszak beköszöntét ígéri az a napokban terjedő (nem hivatalos, csak „kiszivárgott”) hír, miszerint a Google áttörést ért el a kvantumszámítógépek fejlesztése terén.
Számlázáshoz kapcsolódó kötelező online adatszolgáltatás 2018. július 1-től. Így tudsz előnyt kovácsolni belőle. Íme egy TIPP, ami nekünk már bevált.
Témánk: Mit tehetünk a gyermekek digitális biztonságáért, hogyan védhetjük őket az online világban?
Október 2-tól felhasználónként évi 5000 Ft-ért elérhetőek az Office alkalmazások (Word, Excel, PowerPoint, OneNote, Outlook, Publisher, Access), ráadásul fejenként mindez kiegészül 1 TB OneDrive felhőtárhellyel.
Egy hazai kutatás szerint 2016-ban már az 50 év feletti generáció is naponta átlagosan 2 órát volt online. A szóban forgó korcsoportnak kb. harmada rendelkezett saját okostelefonnal, melyet elsősorban telefonálásra, sms-küldésre használtak. Az okostelefonok azonban ennél sokkal többet nyújtanak...
Újra divatba jöttek a régi számítógépeken és konzolokon futó retro játékok. A régi örömök újbóli átéléséhez nem kell feltétlenül évtizedekkel ezelőtt elpakolt számítógépek után kutatnod vagy újra kiadott régi konzolt vásárolnod.
„Kerülendők a nem biztonságos webhelyek. A http:// helyett a https:// előtaggal rendelkező honlapokat részesítsük előnyben...” – De miért jobb a HTTPS?
Egy-két év elteltével „elavuló”, megunt, cserére szoruló eszközök, rohamos technológiai fejlődés...
Nézzünk szembe a következményekkel!
Hatalmas károkat okozó kiberbűnözés mellett hazánkban és világszerte is tombol az informatikai biztonság területén a munkaerőhiány.
Az otthoni routerek többsége veszélyben van. Belga kutatók találtak egy feltörési lehetőséget a legelterjedtebb és eddig biztonságosnak tartott WPA2 titkosítási eljárásban. Emiatt a WiFi hálózaton átmenő adatok a kiberbűnözők kezére kerülhetnek.