30% KEDVEZMÉNYT biztosítunk minden új, 1 éves, 1, 2, 3, 4 vagy 5 felhasználós ESET Internet Security licencre.
Magánszemélyek, egyéni vállalkozók, cégek és intézmények számára is elérhető január 5-ig.
Milyen volt az első weboldal? Mivel foglalkozik ma az internet megálmodója? Honnan indult és hol tart ma a web? – néhány kérdés, melyre most megadjuk a választ.
A MAI ÉRTELEMBEN VETT INTERNET 30 ÉVVEL EZELŐTT SZÜLETETT MEG
„Kissé bizonytalan, de érdekes” – ezekkel a szavakkal fogadta főnöke 1989 márciusában (március 12-én) az akkor 33 éves Tim Berners-Lee első tervezetét egy globális számítógépes és egyben kommunikációs hálózatról. Berners-Lee a svájci CERN részecskefizikai kutatóintézet munkatársa volt, így ezt a francia-svájci határon működő létesítményt tekintik a világháló születési helyének. 1989. március 12-ét pedig a születésnapjának.
A KEZDETI IDŐSZAK TELIS-TELE VOLT FONTOS ÁLLOMÁSOKKAL
Az első „bizonytalan, de érdekes” tervezés után az internet megálmodója megalkotta a HTML nyelv első változatát, a HTTP protokollt, az URL-t és a világ első böngészőjét (WorldWideWeb.app néven).
1991-ben nyilvánosan elérhetővé vált az első weboldal info.cern.ch címen, melynek másolatát jelenleg is meg lehet tekinteni a neten. Az első weboldal leginkább arról szólt, hogy mi az a világháló, hogyan használhatóak a böngészők, hogyan lehet webszervert létrehozni.
Az első weboldal másolata
Forrás: http://info.cern.ch
Ezután lassan terjedni kezdett a technológia. Elindultak a hardveres és infrastruktúrális fejlesztések. Érdekesség, hogy 1992-ben írták le először a kifejezést: „szörfözni az interneten”. 1994-ben létrejött a World Wide Web Consortium (W3C), ahol Tim Berners-Lee és munkatársai kialakították a nyílt web alapvető szabványait.
AZ INTERNET EGYRE TÁGABBRA NYITOTTA KAPUIT A SZÉLES KÖZÖNSÉG ELŐTT
Az internetszolgáltatás terjedésével kialakult egy mindenki számára nyitott és globálisan elérhető hálózat.
1998 első negyedévének végén (tehát 21 évvel cikkünk keletkezése előtt) a web méretét 275 és 320 millió oldal közé becsülték. Ugyanebben az évben olyan kifejezések jelentek meg, mint portál, e-commerce.
Az internet tömeges terjedésével újfajta, korábban ismeretlen veszélyek ütötték fel a fejüket. 2002-ben Magyarországon is elismerték az internetes levéltitkot, és bűncselekménnyé nyilvánították a hackelést. A spam áradattal együtt hamarosan a férgek, vírusok és egyéb kártevők is hódító útjukra indultak. ESET vírusvédelem licencek otthoni és vállalati felhasználóknak |
A net térhódításával lassan átalakultak a hétköznapok: a lexikonoknak maradt a lakásdekorációs szerep, a borítékos, bélyeges levelezés helyett bejöttek az e-mailek, a lemezboltok népszerűsége csökkent, míg a letöltőoldalaké növekedett, hogy csak néhány jelenséget említsünk.
S HOGY HOL TARTUNK MA? NO, AZT MINDENKI TUDJA!
A szélessávú internet, az 5G (5. generációs mobil hálózat) és a dolgok internete korában a betárcsázós-modemes emlékek ugyan sokak számára még homályosan derengenek, de a fiatalabb generáció már csak őstörténeti nosztalgiaként tekint a korai technológiákról szóló elbeszélésekre.
Sok-sok gigabájtnyi adatunkat tároljuk távoli felhőkben, miközben rácsodálkozunk arra, hogy egykor mindenünk elfért néhány floppy lemezen.
Hogyan néznek ki a felhők? Hol vannak a nagy adatközpontok? c. cikkünk
A sor ezzel még nem ért véget, hiszen ma már percre pontosan követhetjük az eseményeket a világ bármely részéről, videóbeszélgethetünk távoli országokban tartozkódó családtagjainkkal, vállalhatunk távmunkát, blogolhatunk, vlogolhatunk, otthonunkból intézhetjük vásárolásainkat, banki ügyeinket, nonstop kapcsolatban lehetünk régi és új ismerőseinkkel, személyre szabott tartalmak tömkelegéből meríthetünk... Számtalan módja van annak, hogyan élhetünk az internet adta szabadság és nyitottság lehetőségével. Internetes buborék, avagy mindenkinek mást mutat a net c. cikkünk |
Szabadság és nyitottság – ez az a két eszme, melyek érvényesüléséért a mai napig fáradozik az internet szülőatyja.
MIVEL FOGLALKOZIK MA AZ INTERNET SZÜLŐATYJAKÉNT EMLEGETETT TIM BERNERS-LEE?
Sir Tim Berners-Lee
Forrás: https://commons.wikimedia.org
Sir Tim Berners-Lee (sok-sok kitüntetése mellett 2004 óta a brit lovagi címmel is büszkélkedhet) ma is aktív. Aggasztják napjaink internetes jelenségei, többek között a nagy hatalommal bíró cégek (pl. Google, Facebook, Amazon) befolyása, a cenzúra és a net politikai veszélyei. A nyitottság és szabadság eszméinek érvényesítéhez olyan szabályozásokat szeretne, melyek elfogadásával a netes vállalatok és az egyes országok kormányai elköteleznék magukat az egyetemes internetes alapértékek és szabadságjogok támogatása mellett.
PC Center Hungary Kft. - INFORMATIKAI SZOLGÁLTATÁSOK, INTERNETES MEGOLDÁSOK
Weboldalkészítés és internetes megoldások