A szigorodó adatvédelmi szabályok kihatnak az álláshirdetésekkel, álláspályázatokkal kapcsolatos adatkezelésre is. Öt pontba szedtük azokat a tudnivalókat, melyekkel mindenkinek érdemes tisztában lennie.
Mi azt gondoljuk, jobb felkészülni, mint megijedni! – Ebben, azaz a felkészülésben kívánunk most segítséget nyújtani. Soron következő bejegyzéseinkben gyakori – szinte már hétköznapinak számító – internetes bűnözői módszerekről és a velük szemben történő védekezési lehetőségekről olvashatsz. Legyél felkészült!
Lássuk is rögtön az első bűnözői módszert:
Módszer 1 – Üzenet „egy szolgáltatódtól”
Hétköznapi szituáció: Egy szolgáltatódtól kapsz egy üzenetet, melyben arra hívják fel a figyelmed, hogy deaktiválják az általad használt szolgáltatást, ha nem kattintasz egy, az üzenetben megadott hivatkozásra. A szolgáltatót jól ismered, mit teszel?
Az emberek többsége ebben a helyzetben azonnal cselekszik, azaz kattint a megadott hivatkozásra. Az ennek eredményeképpen megjelenő oldalon megadja belépési adatait, esetleg végrehajt egy kért frissítési műveletet, például frissíti a bankkártya adatait.
Közben semmi gyanúsat nem észlel, hiszen a hivatkozás, melyre kattintott az eredeti szolgáltatói weboldalra mutató hivatkozáshoz nagyon hasonlít, a weboldal, ahová eljutott az eredeti szolgáltatói weboldalra akár megszólalásig is hasonlít. Még az is lehet, hogy belebotlik egy „óvakodjon a csalóktól” típusú jószándékúnak álcázott figyelmeztetésbe az ál weboldalon.
Te viszont, kedves Olvasónk felkészült vagy, ezért másképp reagálsz a kapott üzenetre. Mégpedig: Bezárod az üzenetet, és a küldött hivatkozásra való kattintás helyett begépeled a hivatkozott szolgáltatás valódi webcímét (figyelve a valós webcím megadására), netán fel is veszed a kapcsolatot a valós szolgáltatóval, hogy kiderüljön, tényleg kértek-e adategyeztetést.
Írta PC Center Hungary Kft. a https://computerworld.hu/ Erre figyeljen a netezéskor: adathalász trükkök c. cikkek alapján
A szigorodó adatvédelmi szabályok kihatnak az álláshirdetésekkel, álláspályázatokkal kapcsolatos adatkezelésre is. Öt pontba szedtük azokat a tudnivalókat, melyekkel mindenkinek érdemes tisztában lennie.
A Mercedes vezérigazgatója szerint drámai változások elé nézünk húsz éven belül.
Dr. Dieter Zetsche jóslataiból szemezgettünk:
Egy hazai kutatás szerint 2016-ban már az 50 év feletti generáció is naponta átlagosan 2 órát volt online. A szóban forgó korcsoportnak kb. harmada rendelkezett saját okostelefonnal, melyet elsősorban telefonálásra, sms-küldésre használtak. Az okostelefonok azonban ennél sokkal többet nyújtanak...
Témánk: Mit tehetünk a gyermekek digitális biztonságáért, hogyan védhetjük őket az online világban?
„Így keletkezett egyre több adat, adat és adat... És az adatgyár máris felpörgött!” (Részlet a cikkből)
A számítógépre írt programok (szoftverek/app-ok) nagy része a munkavégzést, tanulást és kikapcsolódást segíti elő. Vannak azonban (szintén kiváló programozói tudást igénylő) rossz indulatú, ártó szándékú programok is.
Egy különleges témájú, tartalomgazdag weboldalt adtunk át nemrégiben: az ipartortenet.hu alatt régi győri gyárakról tájékozódhat, vagy akár ipartörténeti túrát is szervezhet az érdeklődő.
15 év, több mint 1,5 milliárd aktív fiók, folyamatos fejlesztések... ez a Gmail. Bemutatunk néhány praktikus, mindenki számára elérhető, általános és biztonsági funkciót.
Hatalmas károkat okozó kiberbűnözés mellett hazánkban és világszerte is tombol az informatikai biztonság területén a munkaerőhiány.
Új, androidos mobiltelefonokat célzó zsarolóvírus terjed. Teszi ezt különösen nagy sebességgel, ugyanis nem egyesével, nem csak az egyes eszközökre történő letöltéssel támad, hanem adott esetben hozzáfér a telefonon tárolt címlistához. A címlistában szereplő mobilszámokra sms formájában terjeszti önmagát.
Nyakunkon a Fekete Péntek, ami idén november 23-ra esik.
Ilyenkor rengetegen vásárolnak műszaki cikkeket, számítástechnikai és telekommunikációs eszközöket, így okostelefonokat is.
Összegyűjtöttünk néhány tanácsot, melyet érdemesnek tartunk megfontolni, mielőtt kinyitnánk a pénztárcánkat.
Frissítette a Facebook a Közösségi alapelveket. Ezekben részletesen leírják, hogy milyen tartalmakat NEM szabad közzétenni a közösségi oldalon.
A mostani változtatásokkal szeretnének választ adni a már korábban felmerült problémákra.
Magyarországon 2017-ben már a 16 évesnél idősebbek 65%-a használt okostelefont.
A magyar internetfelhasználók közel kétharmada pedig legalább annyiszor vagy többször internetezett mobilon, mint ahányszor asztali- vagy táblaszámítógépen – derül ki egy, a Google megbízásából készített reprezentatív felmérés eredményeiből.
Mit jelent a blockchain (blokklánc) technológia? Tényleg megváltoztatja az életünket?
A koronavírus-járvány okán 2020-ban Magyarországon is nagyot nőtt az otthoni munkavégzés jelentősége, ezért összegyűjtöttük azokat a javaslatokat, melyekkel biztonságosabbá válhat a home office. Cikkünket egyszerre ajánljuk munkaadóknak és munkavállalóknak.
Az új trójai vírus terjesztését direkt a karácsony előtti időszakra időzítették: a hamis üzenetek futárcégektől érkeznek, és sikertelen kézbesítésről szólnak, vagy megrendelést, számlaértesítést jelölnek meg tárgyuknak.
Október 2-tól felhasználónként évi 5000 Ft-ért elérhetőek az Office alkalmazások (Word, Excel, PowerPoint, OneNote, Outlook, Publisher, Access), ráadásul fejenként mindez kiegészül 1 TB OneDrive felhőtárhellyel.
Cégünk 2017-ben a Modern Vállalkozások Programja keretében „Digitálisan felkészült vállalkozás” minősítést kapott.
Olykor tisztázatlan, hogy kinek is adunk szabad utat a személyes adatainkhoz, mire használhatja fel a közelebbi vagy távolabbi jövőben, illetve hogy hogyan lehetne mindezt nyomon követni.
20 év... Megállunk, felidézünk, ünnepelünk, megköszönünk. Köszönjük a bizalmat, köszönjük az eltelt 20 évet!