Talán a legtöbbet javasolt, de be nem tartott tanács a felhasználók felé a rendszeres adatmentés. Amikor már elvesztek az adatok, csak nehezen és drágán lehet visszamenteni.
Sőt a fejlődés lehetne nagyobb ütemű is, de részben a piaci igényekhez igazodva, részben az újdonságok fokozatos „csepegtetése” miatt (a túl gyakran megjelenő új változatú termékek „kötelezően” valami aprósággal többet kell tudjanak az elődeiknél) ez lassabb annál, mint amilyen lehetne.
Csakhogy egy újabb változat nem mindig jelent jobbat is. Az igazi tesztelést jobb híján a felhasználók végzik és emiatt az első időszakban sok hiba jöhet elő. Emiatt előfordult nem egyszer, hogy egy operációs rendszert, vagy egy sok pénzért kifejlesztett technológiát „a piac visszadobott” és eltűnt a süllyesztőben.
Fontos tehát, ha megbízható rendszert akarunk használni, akkor az legyen egyben korszerű, de alaposan tesztelt is. Persze az IT szakembereknek és a „fanoknak” illik az új rendszereket is használni és tesztelni, hiszen fel kell készülni az előbb utóbb elkövetkező váltásra is. A fejlődés ugyanis nem állítható meg, a régi rendszerek cserére vannak ítélve.
Talán a legtöbbet javasolt, de be nem tartott tanács a felhasználók felé a rendszeres adatmentés. Amikor már elvesztek az adatok, csak nehezen és drágán lehet visszamenteni.
Mit jelent a blockchain (blokklánc) technológia? Tényleg megváltoztatja az életünket?
A koronavírus-járvány okán 2020-ban Magyarországon is nagyot nőtt az otthoni munkavégzés jelentősége, ezért összegyűjtöttük azokat a javaslatokat, melyekkel biztonságosabbá válhat a home office. Cikkünket egyszerre ajánljuk munkaadóknak és munkavállalóknak.
Adatvédelem, adatbiztonság, GDPR informatikai szemmel. Rendszerezett, lényegretörő tartalmakkal kívánjuk segíteni a tájékozódást.
1. erőforrásait saját főtevékenységére fókuszálhatja
2. lefaraghatja informatikai tevékenységével kapcsolatos kiadásait
3. folyamatos rendszerfelügyelettel, hibamegelőző karbantartással csökkenheti az információtechnológiai hibák bekövetkezési valószínűségét, minimalizáhatlja a lehetséges károkat
4. helyszínen nem orvosolható hibák esetén nem Önnek kell gondoskodnia a meghibásodott eszköz javítás helyszínére történő elszállításáról majd a visszaszállításról
5. végül, de nem utolsó sorban a profi rendszergazda naprakész szaktudást és sok-sok szakmai tapasztalatot hoz magával
Hogyan keletkeznek a kriptovaluták, és hogyan hatnak a számítástechnikára?
Ahogy előző cikkünk végén ígértük, most visszakanyarodunk az informatika területére, a továbbiakban elsősorban onnan szemléljük a kriptovaluták témakörét.
Bebiztosíthatjuk-e magunkat az „újfajta” digitális, internetes kockázatokkal szemben?
Mit nyújtanak és mit nem a kiberbiztosítások?
Mire számíthatunk a későbbiekben?
Hatalmas károkat okozó kiberbűnözés mellett hazánkban és világszerte is tombol az informatikai biztonság területén a munkaerőhiány.
Egy hazai kutatás szerint 2016-ban már az 50 év feletti generáció is naponta átlagosan 2 órát volt online. A szóban forgó korcsoportnak kb. harmada rendelkezett saját okostelefonnal, melyet elsősorban telefonálásra, sms-küldésre használtak. Az okostelefonok azonban ennél sokkal többet nyújtanak...
Számlázáshoz kapcsolódó kötelező online adatszolgáltatás 2018. július 1-től. Így tudsz előnyt kovácsolni belőle. Íme egy TIPP, ami nekünk már bevált.
Összegyűjtöttünk némi információt arról, amivel informatikai cégként tudunk, vagy legalább próbálunk naponta tenni a környezetünkért és ezáltal magunkért. Hátha akad itt inspiráció mások számára is.
15 év, több mint 1,5 milliárd aktív fiók, folyamatos fejlesztések... ez a Gmail. Bemutatunk néhány praktikus, mindenki számára elérhető, általános és biztonsági funkciót.
Vállalkozásunk, a PC Center Hungary Kft. sikerrel újította meg pályázatát a „Kamara által AJÁNLOTT vállalkozás” program keretén belül. Így 2020-ban is jogosultak leszünk a bizalom védjegyének használatára.
Érdekességek magyarok internetezési és wifi használati szokásairól.
Biztonsági tippek internetezőknek.
Sokszor halljuk vagy hallatjuk a címben szereplő szavakat.
A szakmai tudás, a képesítés valóban nélkülözhetetlen a boldoguláshoz, de vajon elég?
Témánk: Mit tehetünk a gyermekek digitális biztonságáért, hogyan védhetjük őket az online világban?
Zsarolóvírusok, üzleti e-maileket érintő visszaélések, IoT-eszközöket célzó támadások, kiberpropaganda… Újabb kihívások, melyekkel a vállalkozásoknak szembe kell nézniük.
Egy Facebook fiók Idővonalán többnyire valamilyen fontos / említésre méltó eseményhez tartozó fénykép, megjegyzés, vagy megosztás található, ami általában a fiók tulajdonosára jellemző.
Sokan nem szeretik, ha bárki csak úgy megoszt valamit az idővonalukon, főleg, ha az nem éppen előnyös rájuk nézve.
Összegyűjtöttük a leggyakrabban előforduló internetes pénzügyi csalási módszereket, azt, hogy milyen formában jelentkeznek, hogyan ismerhetők fel, és mit tehetünk, ha magunk is érintettek leszünk, esetleg gyanakszunk.