Mit jelent a blockchain (blokklánc) technológia? Tényleg megváltoztatja az életünket?
Összegyűjtöttünk némi információt arról, amivel informatikai cégként tudunk, vagy legalább próbálunk naponta tenni a környezetünkért és ezáltal magunkért. Hátha akad itt inspiráció mások számára is.
Mielőtt a lényegre térünk, szeretnénk leszögezni, hogy jelen cikkünkkel nem célunk soha nem látott és tapasztalt újdonságokat megosztani. Van azonban néhány dolog, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: természeti katasztrófák, éghajlatváltozás, felborult időjárási viszonyok, ivóvízhiány, emberi egészséget veszélyeztető légszennyezés, mérhetetlen mennyiségű műanyaghulladék, a növény- és állatvilágot szó szerint fojtogató vegyi anyagok, gyorsuló ütemben pusztuló esőerdők... Vajon meddig folytatható ez a felsorolás?
Vajon mit teszünk, mit tehetünk a saját szintünkön, a saját lehetőségeinkhez mérten egy zöldebb jövőért?
Íme a mi válaszaink:
1. SZOLGÁLTATÓ TEVÉKENYSÉGBŐL FAKADÓ LÉPÉSELŐNY
Vállalkozásunk 1998-ban alakult, azóta sok minden változott. Kezdetben elsősorban számítástechnikai eszközökkel kereskedtünk, ma leginkább informatikai szolgáltatásokat kínálunk. A változást a piaci környezetben lezajló folyamatok indukálták, és nem a környezetvédelmi szempontok. Ezzel együtt is boldogan tapasztaljuk, hogy ma már a döntően nem anyagi jellegű tevékenységünkből adódóan lényegesen kevesebb terhet rakunk a környezetünkre, mint korábban (pl. kevesebb anyagiasult eszköz, kevesebb áru, kevesebb csomagolóanyag, kevesebb szállítás).
2. VIRTUÁLIS MEGOLDÁSOK
A technikai haladásnak vannak a környezetre nézve is rendkívül hasznos vívmányai. Manapság már nem szükséges feltétlenül személyesen is jelen lennünk egy informatikai rendszer zökkenőmentes üzemeltetéséhez vagy egy informatikai probléma megoldásához. Távfelügyeleti megoldásokkal, távsegítséggel, virtuális rendelkezésre állással sok esetben rövidebb reakcióidővel tudjuk ugyanazt az eredményt szolgáltatni, mint kiszállással. A kevesebb utazás értelemszerűen kisebb környezetterhelést is jelent.
3. EGÉSZ ÉVBEN KÉT KERÉKEN
Ha már érintettük a közlekedést...
Egy vállalkozás számára az autóhasználat bizonyos helyzetekben egyszerűen elkerülhetetlen, ugyanakkor ezen a területen is találhatuk lehetőséget az ésszerűsítésre.
Esetünkben az önálló, saját gépkocsival lefolytatott árubeszerző körutakat már rég leváltotta a jól bevált és még mindig környezetkímélőbb megoldás, a futárszolgálat igénybevétele. Helyi közlekedésre sokszor jelent tökéletes alternatívát a kerékpár, adott esetben a tömegközlekedés. Személyes tapasztalatunk, hogy városon - esetünkben Győrön - belül szinte bárhová kényelmesen el lehet jutni két keréken, így akár havi több száz kilométernyi autózást is ki lehet váltani.
4. ÚJ ÉLETRE KELTETT ESZKÖZÖK ÉS ELEKTRONIKAI HULLADÉKKEZELÉS
Az elektronikai hulladéktermeléssel kapcsolatban egy korábbi cikkünkben osztottunk már meg elképesztő statisztikai adatokat.
E-hulladék statisztika, 2018. április 5., pccenter.hu
Tény, hogy a mi szemünk láttára is rengeteg elektronikai hulladék termelődik. Pedig több módon is lehet fékezni ezt a mennyiséget, csak némi tudatosságra van szükség.
Mi - saját és ügyfeleink informatikai célú beszerzési és selejtezési gyakorlata kapcsán is - az alábbiakat képviseljük, mérlegeljük:
5. PAPÍRHULLADÉK, SZELEKTÍVEN GYŰJTHETŐ HULLADÉK
Papírhasználat, papírra nyomtatás - sajnos bizonyos esetekben még mindig elkerülhetetlen (pl. kézi aláírás, kötelező papír alapú megőrzés estei, stb). Összességében azonban nyugodtan kijelenthetjük, hogy a teljes dokumentumkezelési tevékenységünknek egyre kisebb hányada papíralapú. Ez nem egyéni érdem, ez egy általános tendencia, melynek valamelyest mindannyian a haszonélvezői vagyunk. Vannak nyilvánvaló dolgok (pl. felesleges nyomtatás kerülése, elektronikus megoldások előnyben részesítése), viszont még így is érdemes „szétnézni” egy vállalkozáson belül, hol és hogyan lehet tovább csökkenteni a papírhasználatot. A magunk részéről jelentős változásnak érezzük, hogy 2019-től átálltunk alapértelmezetten az elektronikus számlázás rendszerére, melyet partnereink nagy része rugalmasan, örömmel fogadott. Azóta mi is egyre több számlát kapunk meg elektronikus formában.
A papíron kívüli további szelektív hulladékot - amellett, hogy megpróbáljuk mennyiségileg minimalizálni – magától értetődően szelektíven kezeljük, gyűjtjük.
+1 EGYSZERI AKCIÓK ÉS HÉTKÖZNAPI ÉSSZERŰSÉG
A fentieken túl is számos módja van még annak, hogy – akár vállalkozásként is – esetenként és napi szinten tegyünk környezetünkért, és ezáltal saját magunkért.
Csodálatosak tudnak lenni az egyszeri vagy időszakos megmozdulások (pl. szervezett szemétszedés, faültetés, környezetvédelmi kihívások). Ezek mellett azonban bőven elkél a hétköznapi ésszerűség is. Ami minket illet, szeretjük, és ha van rá mód, előnyben részesítjük a természetes anyagokat, energiatakarékos és „hulladékszegényebb” megoldásokat.
Mindent egybevetve, biztosak vagyunk abban, hogy a saját magunk által vállalhatónak és ésszerűnek tartott törekvésekkel nap mint nap tehetünk valamit a nagy közös ügyért. Ez a szemlélet vezérel, vezérelt minket ennek a cikknek a megírásakor és terjesztésekor is. |
PC Center Hungary Kft. – INFORMATIKAI SZOLGÁLTATÁSOK, INTERNETES MEGOLDÁSOK