Milyen volt az első weboldal? Mivel foglalkozik ma az internet megálmodója? Honnan indult és hol tart ma a web? – néhány kérdés, melyre most megadjuk a választ.
Mivel nem csak elektronikai, de mozgó elemei (lemez, fej) is vannak, a gyártók hizonyos óraszámú várható élettartamot szoktak megjelölni.
A merevlemezeket a közeljövőben az SSD memória alapú tárolók fogják leváltani, egyelőre azonban érdemes várni a cserével a magas ár, a kisebb kapacitás és a várható technológiai tökéletesedés miatt.
Rendszeres mentések esetén adataink biztonságban vannak. Emellett előre felkészülhetünk az eszköz meghiábásodására állandó SMART állapot figyelővel és időnként teljes felületellenőrzést végző szoftverek használatával.
Milyen volt az első weboldal? Mivel foglalkozik ma az internet megálmodója? Honnan indult és hol tart ma a web? – néhány kérdés, melyre most megadjuk a választ.
Vállalkozásunk, a PC Center Hungary Kft. sikerrel újította meg pályázatát a „Kamara által AJÁNLOTT vállalkozás” program keretén belül. Így 2020-ban is jogosultak leszünk a bizalom védjegyének használatára.
Nyakunkon a Fekete Péntek, ami idén november 23-ra esik.
Ilyenkor rengetegen vásárolnak műszaki cikkeket, számítástechnikai és telekommunikációs eszközöket, így okostelefonokat is.
Összegyűjtöttünk néhány tanácsot, melyet érdemesnek tartunk megfontolni, mielőtt kinyitnánk a pénztárcánkat.
30% KEDVEZMÉNYT biztosítunk minden új, 1 éves, 1, 2, 3, 4 vagy 5 felhasználós ESET Internet Security licencre.
Magánszemélyek, egyéni vállalkozók, cégek és intézmények számára is elérhető január 5-ig.
A számítógépek, okostelefonok és más digitális eszközök kék fénye bizonyítottan hatással van egészségi állapotunkra: károsíthatja szemünk világát és nehezítheti az elalvást. Íme néhány tipp a kék fény okozta ártalmak megelőzésére, enyhítésére.
A számítógép gyorsabb működését elérhetjük akár néhány beállítással is. Erre mutatunk most Windows 10 alatt könnyen elvégezhető, konkrét műveleteket.
Két nagyon melegedő rész van egy notebook / laptop belsejében.
„Így keletkezett egyre több adat, adat és adat... És az adatgyár máris felpörgött!” (Részlet a cikkből)
Miközben globálisan az internetes böngészéseknek már több mint fele mobileszközön zajlik, még mindig rengeteg az olyan weboldal, mely nem támogatja a kis képernyős megjelenítést.
Milyen céllal születnek valótlan tartalmak?
Miért terjesztik az álhíreket?
Milyen formában jelenhetnek meg az átverések az interneten?
Mi utalhat arra, hogy kamu oldallal van dolgunk?
Mit tehetünk, hogy még rutinosabban ismerjük fel a hamis próbálkozásokat?
Egy hazai kutatás szerint 2016-ban már az 50 év feletti generáció is naponta átlagosan 2 órát volt online. A szóban forgó korcsoportnak kb. harmada rendelkezett saját okostelefonnal, melyet elsősorban telefonálásra, sms-küldésre használtak. Az okostelefonok azonban ennél sokkal többet nyújtanak...
Ha otthoni / mikrovállalkozásos adatmentésről van szó, sokan még egy másik számítógépre, külső merevlemezre, DVD lemezre, vagy pendrive-ra gondolnak elsősorban. Gyakran hallani a felhőbe mentésről, de ez sokak számára még kissé ködös. :-)
Hová lett a zöld lakat a böngésző címsorából? Mit mutat a pajzs ikon a Firefoxban? Hányan és miért követnek (követnének) böngészés közben?
Hogyan néznek ki valójában a „felhők”?
Hol találhatók a nagy adatközpontok?
Milyen körülmények között tárolják, hogyan védik az adatainkat?
Bebiztosíthatjuk-e magunkat az „újfajta” digitális, internetes kockázatokkal szemben?
Mit nyújtanak és mit nem a kiberbiztosítások?
Mire számíthatunk a későbbiekben?
A szigorodó adatvédelmi szabályok kihatnak az álláshirdetésekkel, álláspályázatokkal kapcsolatos adatkezelésre is. Öt pontba szedtük azokat a tudnivalókat, melyekkel mindenkinek érdemes tisztában lennie.
Konkrét adatvédelmi teendők weboldal, webshop tulajdonosok, hírlevélküldők, direkt és online marketingesek számára
Frissítette a Facebook a Közösségi alapelveket. Ezekben részletesen leírják, hogy milyen tartalmakat NEM szabad közzétenni a közösségi oldalon.
A mostani változtatásokkal szeretnének választ adni a már korábban felmerült problémákra.